Azt mondják, hogy..

Azt mondják, a világ nem rossz hely. Csak az emberek... Nos, ők néha elfelejtik, hogy a tükör visszanéz.

Azt is mondják, hogy ne legyél túl érzékeny.

De persze csak akkor, ha nem róluk van szó.

Sokan azt hiszik, ha csendben vagyok, akkor nem tudok semmit.

Pedig pontosan tudom, ki mikor játszott, mikor hazudott,

és mikor hitte, hogy nem vettem észre.

És most elérkeztünk egy ponthoz.

Ahol már nincs kedvem bólogatni.

Nincs kedvem mindenkit megérteni.

És főleg nincs kedvem elnézni azt, amit mások szándékosan tettek úgy,

mintha véletlen lett volna.

A jó szívemmel sokan éltek vissza.

De ez már csak lábjegyzet.

Mert az új fejezet nem rólatok szól.

Hanem rólam.

Tisztellek, ha van miért.

Hallgatok, ha nincs értelme beszélni.

És elmegyek, ha csak díszlet lennék a saját életemben.

Nem vagyok dühös.

Nem vagyok áldozat.

Egyszerűen csak... rájöttem, hogy a hátam nem színpad.

És az érzéseim nem gyakorlótér mások bizonytalanságához.

Szóval, ha úgy döntesz, maradsz,

tudj róla: ez már nem az a történet.

Ez az a rész, ahol a karakter felismeri,

hogy nincs szüksége jóváhagyásra.

A különbség csak annyi: én tanultam a játszmából. Te még mindig benne vagy.